Oldalak

2017. január 25., szerda

 JANUÁR 25 .

 Szent Pál apostol megtérése , 

  avagy Pálfordulás .  (conversio S. Pauli)


A nemzetek nagy apostola a zsidó Benjamin nemzetségből származott . A kilikiai Tetanuszban / Tarzusz /  született, a Szíriát és Kisázsiát összekötő út mentén, a szinkretizmus központjában.Pált tulajdonképpen Saulnak hívták, mint a Benjamin törzséből való első királyt; de már születésekor megkapta a római Pál (Paulus) nevet is, Jeruzsálemben az idősebb Gamalielnél tanult (Ap.Csel. 22,3).Megtérése (34 körül) megadta élete értelmét. A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Ily szándékkal indult Damaszkuszba is .
Az átváltozás órájáról, amikor Saulból Pál lett, drámai leírást ad Szent Lukács: Amikor Saulnak kimerítő lovaglás után kevéssel dél előtt a távolban feltűntek Damaszkusz tornyai, ,,az égből egyszerre nagy fényesség vette körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: ťSaul, Saul, miért üldözöl?Ť Pál megkérdezte: ťKi vagy, Uram?Ť Az folytatta: ťJézus vagyok, akit üldözöl. De állj föl, és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.Ť Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit sem. Saul fölkelt a földről, kinyitotta szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba kézen fogva.'' Itt három napig imádkozott és töprengett. Akkor az Úr elküldte hozzá Ananiást, és szíve elnyerte a hit ismeretét. Ezután megnyíltak szemei és látott.


Marco Casagrande: Szent Pál apostol szobra, 1838, Egri Székesegyház (fotó: Hegyi Gábor)

Ilosvai Selymes Péter: Az nagy szent Pal apostolnac életéröl es haláláról szep historia a Szent Irasbol, Versekben szereztetet Ilosvai Peter deác által, Colosvarot [Kolozsvár], 1579 
Keresztényüldözés , a mai időkben , amikor már a magyar kormány is államtitkárságot hoz létre a keresztényüldözés megfékezésének elősegítésére igen időszerűvé vált , úgy mint a bibliai időkben !
Megközelítőleg kilencvenezer keresztényt gyilkoltak meg a hitük miatt bolygónkon ebben az évben: ez azt jelenti, hogy átlagosan hatpercenként egy keresztény halt vértanúhalált 2016 folyamán – erről szól az a tanulmány, melyet a CESNUR vallás és társadalomkutató központ tett közzé.-http://kozbenjaro.blog.hu/
Az Open Doors véleménye szerint a közel-keleti válság nagy vesztesei a keresztények: rájuk még azokban az országokban is nagy nyomás nehezedik, amelyekben a kormányzat szigorú ellenőrzést gyakorol az iszlám szélsőségesek felett.Napjainkban a keresztények üldöztetésének fő oka a szélsőséges iszlám terjedése: a listavezető húsz ország közül tizennégyben ez az uralkodó tényező. A jelentés megemlíti, hogy Irakban veszélyben forog a keresztények jövője, mert – bár a Ninivei-síkságot visszafoglalták az Iszlám Államtól – a síita országban általánosan elterjedt a keresztények elleni erőszak.- Forrás: Vaticaninsider.it

Ezután a megdöbbentő tények után , melyeket még sokáig lehetne sorolni álljon itt egy spenótos rántotta , kellő odafigyeléssel a mediterrán térség szokásai iránt .

 Spenót , fogyasztása tele van ellentmondásos kijelentésekkel , úgy mint : Ha tápértékét egyetlen kalóriára vetítjük, a spenót minden más zöldséghez képest több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, így nem véletlen, hogy ez a legegészségesebb salátanövény.

Koncentrált formában tartalmaz a szervezetünk számára hasznos tápanyagokat. Ilyen tápanyagok többek között az antioxidánsként viselkedő mangán, a réz, a cink, az E-vitamin és a szelén; az energiát biztosító B1-vitamin, a B2-vitamin és a niacin; a csontok épségéért felelős kalcium és foszfor; az emésztést segítő élelmi rostok; az izomépítő fehérjék; a gyulladáscsökkentő omega-3-zsírsavak; és a pihentető alvást elősegítő triptofán . A spenót számos kedvező élettani hatással rendelkezik, többek között véd a gyulladások, az oxidatív stressz, a szív- és érrendszeri problémák és a rák ellen . 

És most következnek az ellentmondások  :

Magas oxalát- és nitráttartalma miatt az erre érzékenyeknek érdemes vigyázni a spenóttal ! Ezért ha vese- vagy epehólyag problémákat tapasztalsz, inkább kerüld a spenót fogyasztását.

Bár a legtöbb zöldséget nem szükséges főzni, a spenót azon zöldségek közé tartozik, amelyeknél a nagy mennyiségű oxalátok (oxálsavak) miatt mindenképpen javasoljuk a hőkezelést (hasonló magas savtartalmú zöldség a mángold és a cékla is). Hőkezelés után a főzővizet mindig öntsd ki: ne használd fel újra, és ne idd meg, mivel a nem kívánatos oxálsav a vízbe oldódik ki.- http://dietless.hu/spenot/
....Ennek ellenére az oxálsav emésztésserkentő és vastagbéltisztító is. Az oxálsav tartalmának köszönhetően a spenót elősegíti a bélmozgást és ezáltal nagymértékben befolyásolja az emésztés gyorsaságát.........Ha a spenótot megfőzzük, akkor a szervetlenné váló ásványi anyagok kőlerakódást okozhatnak, ezért nagy mennyiségben nem ajánlott fogyasztani. Nyersen fogyasztva nem képződik lerakódás a szervezetben, sőt az oxálsav meggátolja a vesében és a húgyutakban a kőképződést. Természetesen a spenótot általában főzve fogyasztjuk, főzelékként, de lehet belőle spenót levet is készíteni más zöldségekkel együtt gyümölcscentrifuga segítségével, illetve készíthetünk belőle a húsételek mellé köreteket és salátákat is. Ideális esetben a spenótot nyersen lenne érdemes fogyasztani, leginkább salátaként: a zsenge levelek nagyszerűen kiegészítik például a gyümölcsös salátákat, de sajtokkal, például fetával is kombinálhatjuk. A boltokban kapható előre csomagolt bébi spenót erre a célra tökéletes.A spenót nagyszerű körete lehet sült vagy grillezett húsoknak, különösen akkor, ha némi fokhagymával és szerecsendióval megízesítjük, és vajas újburgonyával összeforgatjuk. A paraj tökéletes ízesítője a tejszínes tésztaszószoknak, de rászórhatjuk a pizzára is.Az olaszos ételeknél a spenótos-tükörtojásos ételeket firenzei módon elkészítettnek nevezik. -A spenót és a tojás javítja a reflexeket , mégpedig a tirozin nevű aminosavnak köszönhetően.

,,,,Először is rendkívül magas a C-vitamin-tartalma, főleg nyersen, de rengeteg B-vitamint is tartalmaz, a B-vitamin pedig fokozza a zsírok és szénhidrátok feldolgozását. A spenótban található természetes anyagok szabályozzák a vércukorszintet is. A spenót kifejezetten hasznos a  cukorbetegek számára, vagy a cukorbetegség megelőzésében is. Mellette segíti a hasnyálmirigy munkáját is, így fontos szerepe van az inzulintermelésben. Szabályozza a vérnyomást, valamint fogyasztása igen hasznos lehet vérzékenység, illetve erős menstruáció esetén is. Mindemellett magas antioxidáns-tartalma segít megvédeni a sejteket a szabad gyökök kialakulásától, szeléntartalma pedig rásegít ennek hatására.- http://www.cookta.hu/-spenot-ujragondolva
A spenót tisztító és erősítő hatása serkenti, élénkíti a májműködést, az epehólyag és a vastagbél működését, valamint a vér- és nyirokkeringést. A spenót rendkívül fontos élelmi rost-forrás, kiváló tisztító és méregtelenítő hatással van a szervezetre és az emésztésre.-https://webcache.www.meteoklinika.hu/cikk/spen

A klorofill a természet egyik csodája: 8 perccel azután, hogy a fotonok - a fény anyagi részecskéi - elhagyják a Napot, ez a festékanyag már értékes szénhidrátokká alakítja át a fényenergiát.
/A klorofill kémiai szerkezete szinte majdnem megegyezik az emberi vér hemoglobinjával.A különbség a klorofill és a vér között csupán annyi, hogy a klorofill magnéziumot, míg a vér vasat tartalmaz. 

 Ebből az éltető folyamatból részesül szervezetünk, amikor spenótot eszünk. Azok az ételek, melyeknek elfogyasztása után a vércukor szintje csak lassan és kismértékben emelkedik, alkalmasak a cukorbaj (diabétesz) megelőzésére és kezelésére. Ezek közé tartozik a spenót. Azt is sikerült igazolni, hogy bármilyen ételt spenóttal dúsítunk, vagy keverünk tovább tart a jóllakottság érzése: minél több annál később jelentkezik az éhség. Ha pedig a parajt paradicsommal kombináljuk, akkor a hatás még erősebb, ugyanis a paraj önmagában csökkenti a szervezet lutein szintjét, a paradicsomos kombináció viszont kifejezetten növeli likopennel gazdagítva. A jelenség azért rendkívül érdekes, mert a spenót lutein tartalma igen magas, de a paradicsom nélkül mégsem tud rendesen felszívódni. A két zöldségféle együtt fogyasztása megnöveli a DNS molekula (örökítő anyag) oxidatív károsodásokkal szembeni védelmét is, ami különösen jól mérhető az immunvédelmet ellátó limfocitákban (fehérvérsejtek csoportja). Azt is feltételezik, hogy e hatásért olyan anyagok felelősek, melyeket eddig még nem sikerült azonosítani a spenótban. - http://herbacio./Paraj_vagy_spenot_

Na és következzen a spenótos rántotta vagy frittata



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése